magyar   román   english
 
 
 
Bine de stiut


Jó tudni hogy a fogászati kezelések, sőt a szájsebészeti műtétek, implantátum beültetések is elvégezhetők teljesen fájdalommentesen, megfelelő érzéstelenítő technika és megfelelő mennyiségű és minőségű érzéstelenítőszer használata esetén.

Nagyon gyulladt, háromgyökerű fogak esetén előfordulhat az idegek eltávolításának pillanatában enyhe fájdalomérzés.

Rendelőnkben minden kezeléshez adunk érzéstelenítő injekciót, szükség esetén többet, illetve erősebb hatású anyagot használva.
Jó tudni hogy a szúvas fog a legtöbb esetben egyáltalán nem fáj, vagy csak enyhén érzékeny mindaddig, míg el nem éri, vagy meg nem közelíti az ideget. Ha már fáj a fog, nem tömhető be, gyökérkezelni kell, vagy ha ez valamilyen okból nem lehetséges, el kell távolítani.
Jó tudni hogy a fogkő mineralizálódott plakk. (Kalcium sók lerakódása által.) Húsz éves kor után (néha hamarabb is ) szinte mindenkinek található a szájában bizonyos fogfelületeken fogkő.
Elsősorban a nagy nyálmirigyek kivezető csöveivel szemben levő felszineken, tehát az alsó metszők belső és a felső nagyőrlők külső felszinén. Sajnos képződik még fogkő az inybarázdában és a fogközökben is, ez a fogágyra még veszélyesebb, mint az iny feletti fogkő és eltávolitása is nehezebb, mert csak szakember tudja megtalálni és müszerrel lehet csak eltávolitani. Ebből következik, hogy a fogágybetegség megelőzése érdekében évente kétszer kell fogorvoshoz menni ellenőrzésre és fogkő eltávolitásra.
Jó tudni ha huzamos ideig marad fogkő a fogközökben, fognyakon és az inybarázdában, az innen kiinduló gyulladásos folyamatok következtében hamarosan pusztulni kezd a fogmedercsont és ez foglazuláshoz majd a fogak elvesztéséhez vezet.
Amalgám kivezetés (méregtelenítés)

Amalgám töméskor az amalgám még nem megkötött formába kerül a szájba, ekkor a Hg bejutása a szervezetbe jelentős. A megkötött anyagból a rágás során szintén felszabadulhat a Hg, főképpen erős rágógumizás vagy fogcsikorgatás során. A rosszul kidolgozott tömések, valamint forró és savanyú ételek is fokozhatják a felszabadulást. Svéd munka-egészségügyi kutatók publikálták, hogy méréseik szerint a számítógép monitor előtt dolgozók amalgám töméseiből felszabaduló higany mennyisége a monitorsugárzás hatására jelentősen megnő. Szervezetünkben, a vesében történik a kiválasztódása, de csak egy része ürül ki, a többi a szervezet különböző részeiben lerakódik, úgymint a máj, lép, bőr, haj. De átjut a vér-agy gáton és bejut az agyba is, ahol a felezési ideje 20 év. Átjut a méhlepényen és kiválasztódik az anyatejbe is.

Jól ismert tény, hogy a higany elnyomja az immunrendszer működését. Az amalgámtömésekben lévő higany a szervezet védekezőképességét gátolja. A higany az egyetlen anyag, melynek hatására a baktérium ellenállóvá válik az antibiotikumokkal szemben. Bár a fogíny betegséget egy baktérium okozza, kutatások kimutatták, hogy az amalgámtömések eltávolítása gyakran erre is pozitív hatással van. Tudományos kutatásokkal kimutatták, hogy a higany elősegíti a fertőzéses megbetegedéseket, különösen a gombák és baktériumok elszaporodását.
A test higanytól való megtisztítása tehát megnöveli immunrendszerünk hatékonyságát és ezáltal a test öngyógyító képességét.
A szervezetben lerakódott higany un. késői vagy késleltetett allergiás reakciót okozhat. Mivel ez a reakció nem az allergén bejutását követően alakul ki, nehéz azonosítani a kiváltó anyagot. Tünetei: migrénszerű fejfájás, emésztési zavarok, fáradtság, depresszió, ízületi fájdalmak, hasi fájdalmak, hajhullás, bélpanaszok. A mindennapi gyakorlatban számtalanszor találkozunk olyan pácienssel, aki arról panaszkodik, hogy fáradékony, vagy bizonytalan hasi panaszai vannak, vagy sokat fáj a feje, és orvostól orvoshoz jár, vizsgálták számtalanszor, de igazán okot nem találtak. A legritkább esetben kerül sor az allergének keresésére, góckutatásra, fogászati fémszűrésre, illetve méregtelenítésre.

Megoldás: Az amalgám tömések eltávolítása önmagában nem elegendő, szükség van a lerakódott nehézfémek kivezetésére is!

1. Amalgám tömések eltávolítása

Nehézfémterhelés szempontjából a legnagyobb odafigyelést, szakértelmet és felszereltséget igénylő lépés, kellő felkészültség hiányában a károkozási kockázat sokkal nagyobb, mint az ígért haszon.

Az első lépés az amalgám tömések és egyéb fémek eltávolítása a szájüregből. A legoptimálisabb, ha az egész procedúra un, kofferdám izolálásban történik, ami tulajdonképpen egy gumilepedő, amit a fogorvos ráhúz a kérdéses fogra, és egy kapoccsal rögzít, majd egy keretet rak rá, ez a nyálrekesz tulajdonképpen megakadályozza, hogy az eltávolításra kerülő tömésből bármennyi a szájüregbe kerüljön.

A másik lehetőség, ha az asszisztensnő közben nagy teljesítményű szívót használ a törmelék elszívására, így távolítva el az amalgámtömést, evvel megakadályozva, hogy a darabkái a szájüregbe kerüljenek.

2. Kivezetés, méregtelenítés

Az, hogy eltávolítjuk az amalgámtöméseket a fogakból az csak a kezdet. Nem jelenti, hogy evvel a szervezet megszabadult a lerakódott nehézfémektől. Gyakran kérik a betegek az összes amalgámtömésük kicserélését, mely esetben kivezetési protokoll hiányában felléphet, az un. toxicalis decompensatio tünetcsoport. Tünetei: émelygés, hányinger, emésztési zavarok, haspuffadás, idegesség, szédülés, bőrpír, vérnyomás ingadozás. Mindenképpen szükség van a kivezetésre, illetve a szervezet méregtelenítésére, melynek időtartama általában 3-7 hónap. Ez alatt az idő alatt nemcsak a gyógyszerek rendszeres szedése, hanem a táplálkozás átalakítása is fontos. A szervezetben (bélnyálkahártya, nyirokszövet, kötőszövet, kiválasztó rendszer, csontok, ízületek, idegszövet stb.) lévő lerakódások, évek, évtizedek alatt történtek, ezek mobilizálásához és eltávolításához, kiválasztásához is időre van szükség. A mobilizálás és kiválasztás folyamatát nevezzük kivezetésnek.

Ezt legegyszerűbben gyógynövényekkel és biológiailag aktív anyagokkal tehetjük meg. Célszerű a nehézfém-mentesítést, kivezetést, általános méregtelenítési eljárásokkal kiegészíteni:
  • Kólón-hidroterápia, vastagbélátmosás, hashajtás, szauna
  • Diéták
  • Böjt a méregtelenítés megkezdésekor, majd a kezelés alatt is, heti egy léböjtnap; csak friss gyümölcslevek, gyógyteák, préselt zöldséglevek fogyasztása, az egyhetes böjtkúrát 1-2 napos léböjt vezeti be, majd 3-4 napos magkúra követi; napi egyszeri tengeri sós vízben főtt, enyhén fűszerezett, kásaszerű árpa, köles, hajdina vagy barna rizs (Jang-típusú gabonák). A magkúra alatt folyamatosan, gyümölcs-, zöldséglevek, gyógyteák fogyasztása.
A böjt utáni étkezés általános szempontjai: az egyhetes böjt után fokozatosan térjünk át a nehezebb ételek fogyasztására, a főtt zöldségre, szója-, olíva-, tökmagolajon vagy egyéb hidegen sajtolt olajon, serpenyőben enyhén megpirított, párolt zöldségekre (így nincs tápértékveszteség).
Alapjavaslatok:
  • a zsíros ételek, vörös húsok és sertéshús kerülése,
  • hal, tengeri hal legalább hetente egyszer,
  • sütés helyett párolás,
  • sok gyümölcs, zöldség,
  • teljes őrlésű kenyér,
  • hidegen sajtolt olajok a salátákhoz is,
  • főtt paradicsomos ételek (nem ketchup), szójatermékek, sárgarépa, spárga,
  • tengeri só használata, a fehér cukor és a túl erős fűszerek kerülése,
  • napi egy pohár vörösbor vagy sör,
  • rendszeres mozgás, heti egyszeri kiránduló vagy sétanap, az ideális testsúly beállítása,
  • a dohányzás kerülése.
A gyógyszeres kezelés általános szempontjai

Alkotócsoportok:
  • Nyomelemek - szelén, cink, kalcium, magnézium, mangán, réz, vas.
  • Vitaminok - A-, C-, E-, B1-, B2-, B6-, B12-, folsav.
  • Antioxidánsok - koenzim Q10, C-, E-vitamin, ß-karotin (A-vitamin), flavonidok (növények által szintetizált antioxidánsok) resveratrol (piros szőlő, vörösbor), zöld tea, licopin (a paradicsom piros színét adó anyag, főtt állapotban).
  • Homeopátiás és homeopátiás jellegű készítmények
    • monokomponensű szerek - az amalgámtömés komponenseinek megfelelően az ún. "gyógyszerképi hasonlóság alapján"; Mercurius solubilis, Mercurius corrosivus, Argentum nitricum, Argentum metallicum, Zincum metallicum, Cuprum metallicum jön szóba (lásd: Magyar Fogorvos 2002/1.).
    • Komplex szerek - pl. Lymphomyosot/Heel, spagyrikus szerek: a Phönix-csoport tagjai.
    • Nosodák - pl. Silberamalgam.
  • Egyéb készítmények - fokhagyma, galagonya, fagyöngy, yucca, aloe vera, szójalecitin.
  • Folyadékbevitel - léböjt, higított zöldség-, gyümölcslevek, szénsavmentes, lúgos ásványvizek, higított gyógyvizek, a szükséges folyadékbevitel napi 1,5-2 liter.
  • Gyógyteák - zöld tea, csalán, borsmenta (a borsmentatea homeopátiás gyógyszerek alkalmazása során időlegesen kerülendő), hibiszkusz, kamilla, egyéb méregtelenítő teakombinációk, pl. aranyvesszőfű, diólevél, bodzavirág, nyírfalevél és egyéb gyári teakombinációk, a teákat ne cukorral ízesítsük, hanem ha szükséges, barna cukorral vagy jó minőségű mézzel. A cukorfogyasztás az egész méregtelenítés alatt kerülendő.
Nehézfém-mentesítés protokoll

A MOBOT által 1998 óta javasolt gyógyszerelési program:
Az alkalmazott terápiát a terheléses tünetek súlyossága határozza meg.
  • Alap I. (egy hónapig) az összes fémtömés eltávolítása alatt elkezdve és a befejezés után is folytatva

    Se150 - 200 mg/nap
    Zn20 mg/nap
    A-vitamin50.000 NE (100 mg)
    C-vitamin200 - 500 mg/nap
    E-vitamin100 - 200 mg/nap
    Folsav1 - 3 mg/nap
    Folyadékbevitel1.5 - 2 liter/nap

  • Alap II. (három hónapig) az 1. pontban említettek, plusz: Coenzym-Q 10 10 - 30 mg/nap,
  • Specifikus, (5 - 8 hónapig) az 1. és 2. pontban említettek plusz: B6-vitamin (50 mg/nap egy hónapig), magnézium (100 mg/nap egy hónapig), B1-vitamin (50 mg/nap egy hónapig), B12-vitamin (15?-25 mg/nap egy hónapig), kalciumpótlás két hónapig, homeopatikumok: Merc. sol., Zinc. met., Arg. nitr., Arg. met., Arnica, D 4? - D 12 potenciálban.
  • Terhesség és szoptatás alatt csak vitaminkészítmények adhatók!
  • Gyerekeknek 14 éves korig homeopátiás komplexeket célszerű csak adni.
Gyógyszerezési előírások

A vitamin- és nyomelem-készítményeket étkezés előtt, alatt és után is bevehetjük, ha csak naponta egyszeri az előírás, azt legjobb reggel 7 és 9 óra között megtenni, a hatásosabb felszívódás miatt. Az egyéb táplálék-kiegészítőket is - kivéve, ha más az előírás - reggel célszerű bevenni. A homeopátiás gyógyszerek beszedése előtt és után 20 percig tilos az étel-, italfogyasztás, a kezelés teljes ideje alatt kerülendők a mentolos készítmények: fogkrém, szájízesítő, rágógumi, a mentatea (a mentol, a homeopátiás gyógyszerek felszívódását akadályozza, kaphatók mentolmentes és kifejezetten homeopátiás összetételű fogkrémek is a borsmentatea csak akkor fogyasztható - bélnyálkahártya-védő, regeneráló hatás - ha homeopátiás szert nem szedünk).
Javaslatunk:
  • Alap, egy hónapig:
    3x2 Biocink
    3x1 Spirulina
    2x1 Veican
    2x2 Chitosan egy hétig, majd 2x1
    Antilipid tea 1,5-2 liter naponta melegen
  • Alap: (három hónapig) az 1. pontban említettek, plusz:
    Coenzym-Q napi 1 kapszula
    Cholican (resveratrol) első héten 1 kapszula, utána 2x1
  • Specifikus, (5 - 8 hónapig) az 1. és 2. pontban említettek plusz:
    2x fél Magnézium ivóampulla
    Fél tasak biokalcium, vagy 2x1 Lecitines kalcium
Rendelőnkben a méregtelenítéshez javasolt, a Tiens cég által gyártott nagyhatású, természetes biotermékek is megvásárolhatóak.